Hírek

Michel: Az EU nem fogja hagyni, hogy a gyógyszergyárak ne úgy szállítsák a vakcinákat, ahogyan megállapodtak velük

„Keményen az asztalra csaptunk” - mondta az Európai Tanács elnöke.


Pusztító áradások az Egyesült Királyságban

A szigetország az éghajlatváltozás okozta szélsőséges időjárás által egyik leginkább sújtott terület. Az elmúlt néhány napban négy brit régióra is „életveszélyes” viharjelzést adtak ki, több helyen evakuálni is kellett. View on euronews


A digitális oktatás sem szakadt el a tankönyvektől

Kutatás készült a tavaszi karantén idején bevezetett digitális oktatásról. A tanárok tanultak, a tanulók elfáradtak, a szülők birkóztak a tanár szerepével. A szegényebbeknél a körülményeket sem sikerült mindig megteremteni.


A környezetet védi, ha videóhívás közben kikapcsolja a kamerát

86 százalékkal kevesebb szén-dioxid jut a légkörbe, ha alacsonyabb felbontásban nézi a Netflixet.


Lázadnak a hollandok a kijárási tilalom ellen, több városban erőszakba fulladt a tüntetés

A hatóságok már vízágyúkat és lovas rendőröket is bevetettek, Eindhovenben legalább 30 embert őrizetbe vettek.


A koronavírus új mutánsának a kialakulásától tartanak Izraelben

Ennek okaként a beoltottak és a fertőzöttek magas számának együttes jelenlétét jelölték meg.


Szicíliában köthet ki a Ocean Viking mentőhajó

374 menedékkérő van a fedélzetén.


A Fertő-partnál megteremthető a természet és a rekreáció kényes egyensúlya

Fontos, hogy mindent minimális környezetterheléssel építsünk, működtessünk.


A lezárások ellen tiltakozó fiatalok gyújtottak fel egy covidtesztközpontot Hollandiában

A holland vezetés a brit vírusvariánstól való félelmében éjjeli kijárási tilalmat vezetett be.


Pilótából mozdonyvezető

Egy svájci légitársaság pilótája munka nélkül maradt, és inkább elment mozdonyvezetőnek. Egy kollégája egy kelet-európai fapadosnál havi 300 eurótért repül. View on euronews


Hová tűnt a Népszava 8 oldalas Visszhang melléklete?


Szorong a francia diákok egyharmada

A pandémia óta egyre több egyetemi hallgatónak van szüksége pszichológusra. View on euronews


Indonézia lefoglalt egy iráni és egy panamai tankerhajót

Illegálisan töltöttek át olajat, valószínűleg az Irán elleni szankciók kikerülése érdekében.


Marcelo Rebelo de Sousa marad az elnök Portugáliában

A hivatalban lévő államfő nagy fölénnyel nyerte az elnökválasztást, így nem lesz szükség második fordulóra. View on euronews


Izraelben már a tinédzsereket oltják

Igaz, Magyarországon is elmondják mindennek szegényeket.


Helyreigazítást közölt az Origo Pikó András kapcsán


Ha nincs a varázsgomba, nincs az All Gas No Brakes sem

Andrew Callaghan és csapata az amerikai politikai élet legmélyebb bugyraiban készít interjúkat. A céljuk, hogy vicces videók szülessenek, de közben megmutassák: teljesen elszabadult az őrület az országban.


33 gyermeket mentettek meg emberkereskedőktől Dél-Kaliforniában

Az akciót az FBI szervezte.


A szexi költőnő óriásit ment, őt akarja mindenki

A fiatal költőnő óriásit ment, most mindenki róla beszél.


Ausztriában az egész oltási terv borulhat az AstraZeneca miatt

A svéd–brit gyártó nem tudja leszállítani az első negyedévre ígért vakcinamennyiséget.


Meghalt Walter Bernstein amerikai forgatókönyvíró

Az 1950-es években feketelistán volt Hollywoodban, később számos ismert film forgatókönyvét ő írta.


Müller: Magyarországon átgondolt oltási terv szerint halad a vakcináció

Ó, ió, ció, áció, náció, a magyar egy vakci náció.


Úgy tűnik, sikerült megfékezni a koronavírus-járványt az Egyesült Királyságban

Matt Hancock egészségügyi minisztert szerint ennek ellenére még nem lehet lazítani a korlátozásokon.


Forradalmasították a műhold-technológiát, 143 műholdat tudtak fellőni egy rakétával

Többségük akkora volt, mint egy könyv, cipősdoboz vagy kávéfőző.


Antitest alapú gyógyszerrel harcolnak a németek a vírus ellen

Az unióban elsőként alkalmazzák a gyógyszert, amellyel Donald Trumpot is kezelték.


Kásler Miklós szerint összeállítják Mátyás csontvázát, újratemetik a királyt

A Hunyadi család származásáról szóló vitát is le lehet majd zárni – mondta a miniszter.


Müller Cecília szerint óriási dolog, hogy a jelentkező egészségügyi dolgozók 80 százalékát már beoltották

Az új vakcinabeszerzésekkel már a 60 év felettiek, illetve a 89 évnél idősebb állampolgárok oltása kezdődhet meg.


Izraelben már a 18 éven aluliakat oltják, februárban újraindítanák a gazdaságot

Vassárnaptól szülői engedéllyel a 16 és 18 év köztiek is megkaphatják az oltást.


Keller-Alánt Ákos a közmédiás cenzúrákról, Baka F. Zoltán és Pásztor András a fizetős tartalomról


Nem tudjuk, miért csúszik a jég, de korcsolya nélkül veszélyes

A világ első korcsolyaegylete 1742-ben alakult, hazánkban 130 évvel később.


Ügynökakták: az ördög a részletekben rejlik

Az ellenzéki pártok újra előhúzták a múltfehérítés jolly jokerét, Soós Viktor Attila történészt kérdeztük a témában.


Jön a hó, és szépen beborítja a fél Magyarországot

Akár tíz centiméternyi is hullhat. Több megyére kiadták az elsőfokú figyelmeztetést.


Fődíjas mérleghinták az amerikai-mexikói határon

Az installáció darabjai a határon lévő kerítés résein keresztül kötik össze a két országot. View on euronews


18 napig bolyongott a pusztában egy 58 éves ausztrál férfi

Gombákat evett, így élte túl.


Újabb referendumot szeretne a skót első miniszter

A májusi skót választások eredményétől függhet, hogy a skótok ismét szavaznak-e az Egyesült Királyságból történő kiválásról. View on euronews


Egy közvéleménykutatás szerint az északírek és a skótok többsége függetlenségi népszavazást akar

Abban Nagy-Britannia mind a négy részében egyetértenek az emberek, hogy a skótok az elkövetkező 10 évben valószínűleg függetlenedni fognak.


Tajvan békén hagyására szólította fel Kínát az amerikai külügy

Folytatódik a sziget körüli erőfitogtatás.


Több ezer fős tüntetéseken követelték Jair Bolsonaro elmozdítását Brazíliában

Abból lett elegük, ahogyan az elnök a koronavírus-járványt kezeli.


Lengyelországban is kevesebb embert oltanak, mint tervezték

Március végéig foglalt az összes oltási időpont.


Tabut döntött a francia társadalom, a vérfertőzés több tízezer áldozata nyílt meg

Emmanuel Macron elnök ígéretet tett a törvények szigorítására.


Kivégzett emberek holttestét találták meg az amerikai–mexikói határon

Először agyonlőtték, utána teherautóikkal együtt felgyújtották őket. A térségben gyakoriak a drogkartellek közötti leszámolások.


Az Egyesült Arab Emírségek nagykövetséget nyit Tel-Avivban

Izrael tavaly Marokkóval, Szudánnal és Bahreinnel is normalizálta a kapcsolatait.


A zsúrkocsi, a hintaló és a narancssárga sarokkanapé


Óriásharcsát fogtak orvhalászok a Tiszán

A fogási tilalom alatt szerzett halat egy étteremnek akarták eladni.


Mától a Google helyett a DuckDuckGo a barátod?

A techóriások sokak által kifogásolt adatgyűjtési és -kezelési módszerei miatt egyre többen keresnek alternatívákat.


A szerb elnök szerint könnyebb atomfegyvert szerezni, mint vakcinát

Aleksandar Vučić nem akar az első 500 ezer beoltott között lenni.


Új társaságot alapított 42 magyar operatőr

Többségük a Magyar Operatőrök Társaságából lépett ki, tiltakozásul, miután Novák Emil elnökségi tagot kinevezték az SZFE általános rektorhelyettesévé.


Tüntetések Tunéziában

Hivatalos források szerint 700, más források szerint több mint ezer embert vettek őrizetbe. View on euronews


Lezárás Hongkongban

Egyetlen hétvége alatt letesztelnek egy teljes kerületet. Addig senki nem mehet az utcára. View on euronews


Hollandiában több mint 75 év után újra bevezették a kijárási tilalmat

A kormány a koronavírus fertőzőbb brit variánsának a terjedésétől tart.