Hírek

Az utolsó Pesti Srác

1969. január 20-án Bauer Sándor felgyújtotta magát a Nemzeti Múzeum kertjében, hogy tiltakozzon a szovjet megszállás és a kommunista diktatúra ellen.


A tüdőshalak genetikai vizsgálata tárta fel, hogyan hódították meg a szárazföldet a gerincesek

Az ausztráliai tüdőshal hatalmas genomjának feltérképezése elárulta, milyen változások kellettek a gerincesek első szárazföldi lépéseihez. Ha ők nem merészkednek ki a vízből, mi sem lennénk itt.


Trump megkegyelmezett volt fő stratégájának, Steve Bannonnak is


Előzetesbe kerülhet a villamosmegállóban késelő

A Budai Központi Kerületi Bíróság nyomozási bírája várhatóan ma dönt erről.


A saját tökét sokkoló trumpista tüntető esete és egyéb álhírek

Egy baloldali és egy jobboldali álhíren keresztül mutatjuk be, miért és hogyan képesek ilyen sikeresen terjedni az álhírek.


Szerbia: négyféle vakcina közül lehet választani

Hamarosan a brit–svéd AstraZeneca vakcina megvásárlásáról is szerződést kötnek, mondta a szerb államfő.


Több ügyvédet is kizártak Czeglédy Csaba peréből

Az I. rendű vádlott vezető védője több tanú képviseletét is ellátta az eljárásban, ezért a bíróság kizárta az érintett védőt az ügyből.


Szlovákia: lassan érkeznek a vakcinák

Szlovákia 3,6 millió oltóanyagot rendeltek az AstraZenecától, de jelenleg kétséges, hogy az Európai Gyógyszerügynökség engedélyezi-e a vakcinát.


Hűtlen kezelés bűntették követhették el Karácsony Gergelyék

Budapest rekordmennyiségű pénztől esett el, miután a baloldali városvezetés politikai okokból megakadályozta a reklámtender egyik jelentkezőjének győzelmét. Az így kieső évi 1,7 milliárd forint és az ezt kiegészítő súlyos bírság miatt nagy árat kell fizetniük a budapestieknek: a Karácsony Gergely vezette, tavasz óta folyamatosan forráshiányra panaszkodó főváros most közpénzmilliókból finanszírozott óriásplakátokon és szórólapokon próbál...


A bolygót védve kell rászoknunk a rovarevésre

Még nincs kétéves a magyar rovaripari startup, de már monopolhelyzetben van.


Izrael: meghosszabbított zárlat

A zárlat értelmében a tanulók nem járhatnak iskolába, egyes településeken mégis látogatják az oktatási intézményt.


Sűrű napja lesz Bidennek a beiktatása napján

Reggel istentisztelettel kezd, öt órával a beiktatása után, de még az ünnepi bál előtt már rendeleteket írhat alá.


Transzneműek miatt marasztalták el Romániát

A román állam 15 ezer eurónyi erkölcsi kártérítést köteles fizetni a két férfinak.


Egyesíti-e Joe Biden az Egyesült Államokat?

Varga Gergely, a Külügyi és Külgazdasági Intézet vezető kutatójának írása.


Kamala Harrisért imádkoztak Indiában

Thulasendrapuram lakosai rakétacukorkát is durrogtattak. View on euronews


Hamarosan már nem a járvány, hanem a klímaváltozás miatt kell aggódnunk

Így gondolja legalábbis Kozák Ákos szociológus-jövőkutató.


Varga Judit most mindenre felel

A miniszter vasárnap délig Facebook és Instagram oldalán várja a munkájával, a nézeteivel vagy éppen személyével kapcsolatos kérdéseket.


Sebastian Kurz: Ha valaki előretolakodik, az nagy csalódást jelent erkölcsileg

A kancellár megígérte, hogy az AstraZeneca vakcinájával fogja beoltatni magát.


Letartóztatták a villamosmegállóban késelőt

Egy hónapra rendelték el az előzetest a szökés-elrejtőzés és a bűnismétlés veszélye miatt.


Biden-beiktatás: a Birodalom ünnepel, Amerika radikalizálódik

„A Birodalmi Főváros háborús zónára hasonlít”, ahogy „Motyogós Joe Bident” beiktatják elnöknek; és amíg a baloldali radikálisok betiltanák az eltérő véleményeket, addig „a felemelkedő új jobboldal megízlelte, milyen rossznak lenni, és ízlett neki”. A konzervatív Taki's Magazine szerzőjének véleménye a felfordulás napjairól Amerikában.


Index-szerkesztőségi-oktatás


Müller Cecília: A vakcina aranyat ér

Egyre többen gyógyulnak meg a fertőzöttek közül – közölte az országos tisztifőorvos szerdán.


Bogsch Erik: Rengeteg életet mentett meg a remdesivir Magyarországon

Háromezer középsúlyos vagy súlyos állapotban lévő koronavírusos beteg kapott a szerből. A Richter újabb gyártást indít.


A járványban is nő a spanyol szövetkezetek forgalma

Egyre népszerűbbek Madridban a szövetkezeti élelmiszerboltok. View on euronews


Már csak órák vannak hátra Donald Trump elnökségéből

Joe Bident magyar idő szerint este hatkor iktatják be. Előtte még templomba megy az alelnökével, a misére a republikánusok törvényhozási vezetőit is meghívta.


Azt állítja, saját használatra tartott kilencszázharminc tő kannabiszt

Több százmillió forint értékű marihuána ültetvényt számoltak fel a rendőrök Remeteszőlősön.


Trump megkegyelmezett Bannonnak

A leköszönő amerikai elnök egykori fő tanácsadóját részesítette elnöki kegyelemben. View on euronews


Kezdetét vette a Klubrádió és a médiahatóság közötti per


Két Anschluss között: új kötet a nyugat-magyarországi felkelésről

Az 1921-es nyugat-magyarországi felkelést azért is szervezte komoly erőfeszítésekkel a magyar kormány a félhivatalos szervein keresztül, mert pontosan tudták, hogy Sopron elvesztése reális opció volt. Összegző történelmi kötet jelent meg az évszázaddal ezelőtti nyugat-magyarországi eseményekről.


Michael Oakeshott a hívő és szkeptikus politikáról

A modern politika a hívő és a szkeptikus politikai stílus között ingadozik. Az egyik hisz a világ és az ember tökéletesíthetőségében, a másik nem. De vajon mit kezdhet a szkeptikus konzervatív többszáz év hívő politika eredményével? És hová soroljuk az Orbán-kormányt?


Állítólag problémák voltak a vakcinákkal, mégis engedélyezték őket

Az Európai Gyógyszerügynökségre nyomást gyakoroltak a jóváhagyás érdekében.


Múzeum nyílt Brodszkij emlékére

A szentpétervári kiállításon olyan installációk is láthatók, amelyek közvetlenül a Nobel-díjas költő-esszéíró emigrálása után készült fényképek alapján készültek. View on euronews


Hatásos a brit variáns ellen a Pfizer vakcinája

Laboratóriumi vizsgálatok szerint a Pfizer vakcinájával kezelt betegek szervezetében az antitestek semlegesítették a koronavírus mutációját is.


Elképesztő jelenetek az olasz szenátusban: a VAR döntötte el a szavazást

Igen, a focipályákon megismert videóbíró. A kormány sorsáról döntő szavazás végén egy szenátor késve érkezett. Vagy mégsem?


Újranyit a Nyírő Gyula-kórház addiktológiai osztálya

Decemberben a járvány miatt be kellett zárni.


Japán további tizenkétmillió oltást foglalt le a Pfizernél

Összesen a Pfizer-oltóanyag Japán lakosságának a felére elég.


Erődítményként őrzik Joe Biden beiktatásának helyszínét

Sok ezer tüntetőre számítanak Washingtonban. Az összes szélsőség képviseltetni fogja magát. View on euronews


Tele lesz a zsebünk szeméttel, háromezer kukát szerelnek le Budapesten

A kukacsökkentés drasztikus mértékben érinti Józsefvárost, ahol a szemetesek felét tüntetik el.


Bukarest már nincs a piros zónában

Az utóbbi 24 órában 116 fertőzött hunyt el Romániában.


Joe Biden trumpeltakarítással és klímaakcióval kezdheti elnökségét

Már az első napján elnöki rendeletek sorát adhatja ki, és egy gazdaságélénkítő csomagot is keresztül kell vernie a törvényhozáson. Könnyítheti a dolgát, hogy a demokraták a törvényhozás mindkét házában többségbe kerültek.


Kielemezték az egyetlen épségben megmaradt dínósegglyukat

A kutya méretű psittacosaurus valaga olyan volt, mint a svájci bicska - magyarázta az egyik kutató. Illatmirigyei is lehettek és az ügyetlen kloákaösszedörzsölés helyett rendesen szexelt.


Poloskákat talált az új vezetés a Boldog Istvántól örökölt hivatalában

Az RTL Klub riportjában látható egy halastó is, amit Boldog polgármestersége alatt építettek a polgármesteri hivatal közepére.


Szextanácsokkal és randitippekkel pakolták tele a Nemzeti Színház angol nyelvű oldalát

A színház szerint hackertámadás történt.


Már 1 millió 755 ezer ember regisztrált az oltásra

A beoltás már hetek óta zajlik az egészségügyi dolgozók körében és az idősotthonokban.


Ismét dereng némi fény a metróalagút végén

Az M3 középső szakaszán is folytatódtak a munkálatok.


Hová tűntek a nagy havazások?

Nem tűntek el, bármikor emelkedhetnek hóakadályok. Az adatok szerint azonban némileg enyhülnek a telek. És nagyon változékonyak.


Beiktatása előestéjén Biden és Harris megemlékezett a 400 ezer amerikai Covid-halottról

A napnyugtakor tartott megemlékezésre alig néhány órával azelőtt került sor, hogy Donald Trump republikánus elnöknek el kell hagynia a Fehér Házat.


A környezetvédelemnek nincs politikai hovatartozása

Kitta Gergely, a Klímapolitikai Intézet kommunikációs vezetőjének írása


Kemény fizikai és szellemi próbatétel – ez a sandhursti gyalogostisztképzés

A gyalogostiszt-képző messze az elmélet fölé helyezi a gyakorlatot.


Letartóztatták a Mester utcai késelés gyanúsítottját

A késelő saját magát adta fel, miután elfogták társait.