Trending:


„Magyar Péter nem alternatíva a baloldali szavazók számára”

Közös EP- és fővárosi listát állít a DK, az MSZP és a Párbeszéd. Az ezt bejelentő sajtótájékoztatón azonban nem csak erről esett szó. Videó.


Fontos közleményt tettek közzé a Liszt Ferenc reptérről: lezárnak egy utat

Elindul az M4-es Ferihegyi repülőtér csomóponti ágainak ütemezett felújítása.


Magyar Hang: megvan az új kormányszóvivő

Vitályos Eszter lehet Szentkirályi Alexandra utódja a lap szerint.


Ezért lehet veszélyes, ha erőlteti a vizelést

Szakértő nyilatkozott róla, hogy veszélyes lehet, ha vizelési inger nélkül megyünk el a mosdóba.


Zelenszkij figyelmeztetett: a háború „nagyon gyorsan” eljuthat Európába

Az amerikai pénzekről, a háború állásáról és Vlagyimir Putyinról is kifejtette véleményét.


Ezért dönthetett a Gripen mellett Magyarország

Kicsi, de komolyan felfegyverezhető.


Az orosz nyomozók bejelentették, hogy egyértelmű bizonyítékot találtak a moszkvai merénylők és ukrán nacionalisták között

Az információ „az őrizetbe vett terroristákkal folytatott munka” eredménye.


Derült égből villámcsapás érte őket, lázad a könyvszakma

Megkérdezték a véleményüket, el is mondták, de ezt nem vették figyelembe.


Távozik a Zeneakadémia botrányba keveredett kancellárja

Többen is otthagyták az intézményt az „elfogadhatatlan vezetési módszerei″ miatt.


Európa sorsa összefonódik Ukrajna sorsával - mondta Kijevben az uniós liberálisok vezetője

Valérie Hayer, az Európai Unió liberálisainak vezetője kétnapos látogatása során a háború sújtotta országban megerősítette, hogy centrista pártja rendíthetetlenül támogatja Ukrajnát, miközben a júniusi európai parlamenti választások kampányának középpontjában a biztonság áll. View on euronews


Trócsányi László visszautasította a Fidesz felkérését

Hosszasan mérlegelt, de nem fér bele.


Új arculatot kap a Petőfi TV

Az állami televízió zenés-ifjúsági csatornája „fiatalok igényeire szabott, aktuális témákat” ígér. Az M2 Petőfi TV az arculati megújulást bejelentő közleményében úgy fogalmaz, „új, saját gyártásában készült egyedi tartalmakkal, élő közvetítésekkel, fesztiválok, koncertek, szórakoztató programok bemutatásával, filmes és ismeretterjesztő adásokkal, a...


Moszkva szerint nyolc magyar állampolgár harcolhat Ukrajna oldalán

Ők életben lehetnek, 152 horvát zsoldost azonban megölhettek az oroszok.


Durván lelassultak az orosz átutalások, a török és kínai bankok odavernek Moszkvának

Nem véletlenül keménykednek.


Kilőtték a medvét, amely öt embert sebesített meg

Biometrikus adatokkal ellátott drónokat használtak az állat azonosításához.


Varga Judit bajba kerülhet – mondta Magyar Péter ügyvédje

Bárándy Péter rácáfolt Magyar korábbi állítására is.


Putyin: Nem támadunk meg egyetlen NATO-tagállamot sem

Ezzel együtt azt mondta, hogy az Ukrajnának ígért F-16-os vadászgépek akkor is célpontok az orosz haderő számára, ha azokat egy harmadik országból indítják a frontra. View on euronews


Kormánypárti képviselők feljelentést tettek az I. kerületi polgármester ellen

Egy túlárazott beruházásról beszéltek.


Rossz hír érkezett húsvétra: több szezonális terméket is vissza kellett hívni a boltok polcairól

A legtöbb problémát a sonkáknál találták.


Videó: Ukrajna Megsemmisíti Oroszország Egyetlen ‘Nukleáris Tankját’

Egy ukrán Vezetés nélküli Légi Jármű (VANT) videója jelent meg a Twitteren, amely rögzítette egy ritka páncélozott jármű támadását Ladoga. Ez a speciális célú jármű a megszűnt Szovjetunió végső időszakában készült.


Kína egységességet kér az ázsiai országoktól

Meg akarják akadályozni, hogy a régió geopolitikai küzdelmek színterévé váljon.


Paródia volt a Diétás Múzsa által megtalált videó a Megafonnal kapcsolatban

Csak poénnak szánták az „Üdv, Kötter”-es videót. Érdekes képernyőképet osztott meg a Diétás Magyar Múzsa Facebook-oldal. Egy bizonyos Gabriel Ardelean, aki a TikTok csatornája szerint hetykén csak „jobboldali véleményvezérként” definiálta önmagát, az alábbiakat posztolta: „A lufi kipukkant, sértődött, sikertelen focistafeleségekkel továbbra sem fog...


Negyven éve nem látott a Balaton ilyet, átadták a Bahart négy új hajóját

Hatmilliárd forint és 6,5 centiméter vízszint volt az áruk.


Útfelújítási munkálatok kezdődnek a belvárosban

A BKK járatok is érintettek.


Alulteljesít a francia védelmi ipar - a kormány odasóz a nagyvállalatoknak

A párizsi kormány szerint elfogadhatatlan, hogy a hazai védelmi ipar sorra veszíti el a külföldi megrendeléseket, nem teljesíti az Ukrajna felé vállalt kötelezettségeket, és már a francia nemzetbiztonságot is veszélyezteti. View on euronews


Szijjártó Péter: Magyarország hamarosan diplomáciai képviseletet nyit Tanzániában

Szerinte Magyarország nemcsak szavakkal, de tettekkel is támogatja az afrikai államokat.


Rekordszámú menedékkérő érkezett az Egyesült Királyságba

2024. március 26-ig 4644 menedékkérő érkezett kis méretű hajókon vagy gumicsónakokon Nagy-Britanniába, ami jelentős növekedés ahhoz képest, hogy 2023-ban ugyanebben az időszakban 3770-en, 2022-ben pedig 4162-en érkeztek a tenger felől a brit partokhoz. View on euronews


A cseh kormány szerint magyar politikusok is dolgoztak egy orosz propagandahálózatnak

Állítólag az Európa Hangja nevű internetes oldal működtette a gépezetet, és fizette az európai politikusokat, akik között magyar is van. View on euronews


Az öngyilkosság gondolatával küzdenek a magyar fiatalok

„Nem mondhatok le magamról” – szól az új daluk.


Gulyás: Gerincműtéten estemát, újra kellett tanulnom járni

„Bottal magabiztosan, anélkül még bizonytalanul, de tudok járni.”


Befékezett a kamion elé, majd elhajtott az összetört autóval

Ez a vezető sem a legélesebb kés a fiókban, és akkor finoman fogalmaztunk, garantált nála a jogosítvány elvétele.


Keményen beszólt Orbán Viktornak a volt olasz miniszterelnök

„Az olaszok adójából egyetlen euró sem kerülhet Budapestre” – írta az Antifa-üggyel kapcsolatban.


A CNN Portugal műsorvezetőjét korrupció gyanúja miatt felfüggesztették

A CNN Portugal műsorvezetője, a 61 éves Júlio Magalhães, a portugál médiában ismert és tisztelt személy, önként kérte felmentését a hírcsatorna munkájától, miután az Operação Maestro (Maestro Művelet) célkeresztjébe került, amely egy nagyszabású korrupciós ügyet vizsgál a textiliparban, ami illegálisan akár 40 millió eurót is mozgathatott.


Katonai felhasználás céljából újít fel 16 infrastrukturális létesítményt Japán

Katonai célú használatra is alkalmasak lesznek.


Baranyi Krisztina kiállt Varga Judit mellett: Magyar Péter győzte meg arról, hogy ez egy bántalmazó kapcsolat

A polgármester szerint több jel is elárulta a miniszter volt férjét.


Sulyok Tamás köztársasági elnök telefonon egyeztetett Izrael elnökével

Kölcsönösen meg is hívták egymást hivatalos látogatásra.


Lázár János: Megígértem, ma elrendeltem

Döntés született a Déli körvasútról.


Hindu vezető támadja az Operaház előadását

Úgy véli, nevetség tárgyává teszik kultúrájukat.


Tanúként hallgatta meg a Fővárosi Nyomozó Ügyészség Varga Juditot

A főügyész elárulta, tudják, ki az a „Tóni, Barbara és Ádám”.


Őrületes sebességgel csapódott neki az álló autónak

Hihetetlen, de aki épp pakolászott az autóban, karcolások nélkül úszta meg a horrorisztikus balesetet.


10 perce szerezte meg a jogsit, máris gyorshajtáson fogták

Az ember néha nem gondolja át a dolgokat, és a fiatalok sokszor belefutnak ebbe a pofonba, még a rendőrök előtt is.


Kiknek kell tartaniuk Magyar Pétertől és mozgalmától?

Új szereplő a politikai piacon.


Megnyílt a Nyugati pályaudvaron a felújított aluljáró

Új köntöst kapott az átjáró.


Már négy halálos áldozata van a japán étrend-kiegészítőnek

Dagad a botrány.


Baleset történt az M3-as autópályán, nagy a torlódás

Aki teheti, kerülje el az érintett útszakaszt.


A Fülöp-szigetek válaszlépést ígért a kínai parti őrség vízágyúzása után

A lépés arányos és észszerű lesz.


Még az idén új fővárosa lehet Indonéziának

Borneó szigetére helyezik át a kormány székhelyét.


Újabb részletek derültek ki a halálos Flixbus-balesetről

Az egyik túlélő is beszámolt az esetről.


A Szuverenitásvédelmi Hivatal visszautasítja a Velencei Bizottság vádjait

Szerintük a jelentés elfogult, tárgyi tévedésektől hemzseg, és politikailag motivált.


Iványi Gábort hatóság elleni erőszakkal gyanúsítják

A lelkész alaptalannak tartja a vádakat.