Hírek

A Twitteren már 2019 végén megjelent a koronavírus Európában

Egy friss kutatás szerint a közösségi médiában már azelőtt felbukkant a COVID-19, hogy hivatalosan megérkezett volna Európába: a 2014 és 2020 márciusa között posztolt tweetekben 2019 végén többször fordult elő a tüdőgyulladás kifejezés, mint korábban bármikor.


Újabb vádeljárás indul Donald Trump ellen

Az amerikai történelemben ő az első (volt)elnök, aki ellen kétszer is vádat emeltek.


Bulgária: megszabadították a szemétszigettől az Iszkert

Közel 600 tonnányi, egy vízerőmű gátjánál feltorlódott lebegő hulladékot emeltek ki a folyóból. View on euronews


Megfejtették a DNS-javító mechanizmust

Ezzel a rák kialakulásának egyik fontos okát értették meg.


Fánkot itt nem kóstolhat, de az interneten nézheti

A koronavírus-járvány miatt idén online rendezik meg Nagykanizsán a XIII. Farsangi Fánkfesztivált.


Müller Cecília: Még nincs itt az ideje az enyhítésnek

Vasárnap újabb Moderna-szállítmányt várunk, ami további 9 ezer ember beoltását teszi lehetővé.


Lépcsőházból loptak kerékpárt

A két tatabányai gyanúsított ellen eljárás indult.


Jogosítvány nélkül vezetett és megfenyegette a polgárőrt

Nem volt egyedül a 35 éves kunadacsi férfi, a családtagjai is mellette álltak.


Ittasan vezetett, lezuhant az egri viaduktról

Az autó a tetején landolt, de a 68 éves férfi csak könnyebb sérüléseket szenvedett. Az ügyészség vádat emelt.


Fegyveres rablás miatt letartóztattak négy embert Budapesten

Minden azzal kezdődött, hogy két nő január 18-án szexuális szolgáltatást ígért az ügy két sértettjének.


Az Akadémiai Dolgozók Fóruma elutasítja az egyetemi modellváltást

A szervezet szerint az egyetemek alapítványba szervezése nem vezet a felsőoktatás minőségének javulásához.


Az országos zárlat egyhetes meghosszabbítását tervezik Izraelben

A csökkenő fertőzöttségi adatok ellenére még mindig nagyon magas a kórházakban ápolt súlyos betegek száma.


Az anya ölében vezetett egy tíz év körüli gyermek Ferihegy felé

A rendőrség keresi a nőt, hogy felelősségre vonják.


Hét gyerek sérült meg az M7-esen, mentőhelikopter érkezett a helyszínre

Három autó ütközött, összesen tízen sérültek meg.


Maszkok millióinak vámkezelését tiltotta meg a magyar hatóság

Több mint 33 ezer arcpajzs és tízezer védőruha is megbukott a vizsgálaton.


A behavazott Lengyelországban nyolcvanezren maradtak áram nélkül

Nem csitul a tél a lengyeleknél, hétszáz alkalommal riasztották a tűzoltókat.


Mi lesz a Facebookkal Joe Biden elnöklése alatt?

Mark Zuckerberg renoméja 2017 óta hatalmasat zuhant, pedig akkor a csúcson volt.


Elkapták az apartmancsalót

A 28 éves hajléktalan férfi vendégházról vendégházra járt, a szobákat is kirámolta.


Beismerő vallomást tett a fehérvári fegyveres rabló

Két férfit állítottak elő a rendőrök a személyleírás alapján, egyikük beismerte a rablást.


A kínai álhírgyár célkeresztjébe került a Pfizer

Amerikai értesülés szerint azt követően erősödött fel a dezinformációs kampány, hogy a kínai vakcina eredményessége elmaradt a várakozásoktól.


Hárman raboltak ki egy nőt a Rózsák terén

Két férfit elfogtak, a harmadik ellen elfogatóparancsot adtak ki.


Eltűnt tinédzsert keres a komáromi rendőrség

Miklós Lili engedély nélkül távozott az ácsi gyermekotthonból december 21-én.


Aggályos a DK kínai vakcina elleni petíciója – Péterfalvi a Mandinernek

Az adatvédelmi hatóság elnöke felhívja a figyelmet, hogy a Gyurcsány-párt tájékoztatójában amerikai és észt adatfeldolgozó cégek is szerepelnek. Utóbbi vállalkozásban ráadásul ismerős nevek tűnnek fel: Ficsor Ádám és Szigetvári Viktor.


Megtalálták a bochniai boszorkányokat

Két megégett csontvázra bukkantak Lengyelországban, a régészek szerint a holttestek az 1679-ben elítélt és megégetett boszorkányokhoz tartozhatnak, akiket egy gyerek meggyilkolásával vádoltak. A perben három nőt ítéltek el, így a kutatók azt feltételezik, hogy van még egy csontváz ott, ahol ezeket találták.


Kohán Mátyás (Mandiner): Így neveld az oroszodat

Ha a Nyugat nem segít egy áhított reform alá struktúrákat építeni, akárhova nyúl, csak káoszt fog csinálni.


Papíron már elfogyott a kínai vakcina Szerbiában

Korlátozni kellett az oltásért jelentkezők számát.


Hatásos a koronavírus elleni magyar készítmény

A tervek szerint a védettség kialakulásához 12 óra is elég lesz.


A válság válhat az új normalitássá a Földön

Az emberiség épp csak elkezdett szembenézni a klímaválsággal, mikor beütött a koronavírus-járvány, maga után vonva a gazdasági recessziót. A Qubit, az Energiaklub és a TRIP hajó online rendezvényén, az Energiahajón hétfőn Sipos Katalin biológus, Borbáth Endre kríziskutató és Zsoldos István közgazdász vitatta meg, hogy van-e esélyünk a kilábalásra, vagy végleg elnyelnek-e minket a válságok végeláthatatlan hullámai.


Már az előző SZFE-vezetés alatt tervben volt az Ódry Színpad lebontása

Bosszúhadjárat részeként beszélnek a kiköltöztetéséről, miközben ők maguk a lebontását tervezték: az Ódry Színpad helyére egy sportlétesítményt álmodott meg 2019-ben a Színház- és Filmművészeti Egyetem korábbi vezetése egy, a napokban nyilvánosságra került megvalósíthatósági tanulmány szerint.


Összefogott a csepeli Fidesz és az ellenzék oltásügyben

Mindenkit arra biztatnak, oltassa be magát koronavírus ellen.


Koronavírus: háromezer ember kapott oltást, 89-en meghaltak

A kevés új teszt 8 százaléka lett pozitív.


Lázár János: Az irányt tekintve orbánabb vagyok Orbánnál

„Földdel foglalkozom, tehenekkel, lovakkal, kutyákkal. Country life!” - mondta Lázár, akit végtelenül inspirál, hogy kémlelheti a látóhatárt.


A felső légutakból érkezve okoz tüdőgyulladást a koronavírus

A vírus először nem jut a tüdőbe, mindig az orrüregben, a szájban és a torokban tapad meg.


„Nem sztár-, hanem lízingelt miniszter vagyok” – Palkovics László a Mandinernek

„Abban biztosan nem leszek partner, hogy bárki légből kapott találgatásokkal bomlassza a magyar kormány egységességét” – hangsúlyozza az innovációs és technológiai miniszter. Palkovics Lászlóval beszéltünk a tárca eddig elért eredményeiről, a legnagyobb port kavart MTA-ügyről és a ciklus hátralévő idejében maradt teendőkről. Nagyinterjúnk!


Most vasárnap újra utcára hívják Navalnij híveit Oroszországban

Navalnij bírósági tárgyalását két nappal később, február 2-án tartják.


Több mint két és fél millióan nézték az új-zélandi albatrosz költését

Az idei 41 tojásból 16 fióka kelt ki.


A tarpai édesanya mentette ki gyermekeit az égő házból

A ház lakhatatlanná vált, most a nagyszülőknél laknak.


Becsapva érzik magukat a brit halászok

Felére esett a brit halak átvételi ára a brexit óta eltelt három hétben, mert mire átjutnak a határon, megromlanak a szállítmányok. View on euronews


"Gyakorlatilag megfulladnak, bár ez nagyon kemény szó"

A Szent László kórház covidrészlegének vezető ápolója mesélt a Blikknek a járványban tapasztaltakról. Még az átvezénylésekkel sincs elég dolgozó, és az osztályon tapasztaltak lelkileg is nagyon leterhelik az ápolókat, orvosokat.


A Honvédkórház egy napon belül több mint tízezer embert is be tud oltani

Jelentős civil és katonai egészségügyi fejlesztések kezdődtek – ismertette Wikonkál Norbert főigazgató.


Varga Judit: tavasszal jön a Lex Facebook

Az igazságügyi miniszter bejelentette, hogy törvényben szabályoznák a nagy techcégek hazai működését.


A Fehér Ház is követeli Navalnij szabadon bocsátását

Az amerikai elnök aggódik az Oroszországban történtek miatt.


Megőrül a karanténban? Induljon fülesbagolyszemlére!

Remek téli kikapcsolódást nyújthat a Magyar Madártani Egyesület akciója az erdei fülesbaglyok telelőhelyeinek felmérésére.


A tanárok jobban bíznak a vakcinában, mint a társadalom

Egy felmérés szerint 43 százalékuk biztosan beoltatja magát, 36 százalék még nem döntötte el.


Elkapta a koronavírust a San Diegó-i gorilla, antitesttel sikerült meggyógyítani

A koronavírusnak egy erősen fertőző változatát mutatták ki nemrég Kaliforniában.


Pécsi repülőket vet be a nigériai légierő

A megállapodás szerint 20-50 pécsi repülő szolgálja majd a nyugat-afrikai ország légierejét.


Megalakult az Állatvédelmi Központ Budapesten

A központ célja, hogy tudományos és szakmai alapon támogassa az állatok védelmében tett intézkedéseket.


Anyja kezei között halt meg a Telepy utcában megkéselt fiú

A család nem tervez vérbosszút, az igazságszolgáltatásra bízzák az ítéletet.


Nyáry Krisztián felkérdezte a függetlenobjektív sajtót


Varga Judit: Szabályozni fogjuk a nagy tech cégeket

Úgy látja, lépni kell, mert már bárkit lekapcsolhatnak az online térből.