Hírek

Visszavonhatja a kikötőpályázatot a Bahart

Witzmann Mihály fideszes országgyűlési képviselő inkább újragondolná a hasznosítást.


Átmenetileg kevesebb vakcinát szállít Európába a Pfizer

Ferburár közepéig visszafogják a gyártást, hogy közben tudjanak fejleszteni. A norvégokhoz emiatt 18 százalékkal kevesebb dózis érkezett.


Több mint kétméteresek lehettek a cápák és a ráják közös ősei

Az asteracanthusok a dinoszauruszokkal egy időben haltak ki.


Néhány óra alatt közel félmillióan regisztráltak oltásra Lengyelországban

Március végéig mintegy 2,3 millió embert terveznek beoltani.


Hétvégén befigyel a szibériai fagy

Szombaton még nulla fokig is melegedhet a levegő, vasárnap már fagyok fenyegetnek napközben is.


Lenullázhatják a félévet az SZFE-n, de az önköltséges hallgatóknak fizetni kell

Egy kiszivárgott terv szerint a diákok nem kapnának kreditet az őszi félévért.


Csehországban egyelőre csak a nyolcvan év felettiek regisztrálhatnak az oltásra

Az országban 441 ezer nyolcvan év feletti ember él, akik elsőbbséget élveznek az oltókampányban.


Chatbotként élhetünk tovább a halál után

A Microsoft szabadalmaztatta egy adott személy modellezésére szolgáló chatbot létrehozását, ami arra is alkalmas lenne, hogy egy elhunyt embert modellezzen. A program képes lenne az illető hangját is utánozni, de az is megoldható lenne, hogy a felhasználó saját magával beszélgessen.


Az olaszok több mint fele akar új választásokat

A miniszterelnök hétfő déltől a képviselőházban, kedd reggeltől pedig a szenátusban kér támogatást kormányzása folytatásához.


Távcsöves puskával lőtték fejbe

Volt egy álma. Ma lenne 92 éves Martin Luther King.


Nem fúr többé a Vakond a Marson

A NASA InSight leszállóegysége (becenevén: vakond vagy robotvakond) nem tudta befúrni magát a Mars felszínébe, az amerikai űrhivatal hivatalosan is elismerte, hogy ez most nem sikerült. A küldetés azért nem volt hiábavaló, a megszerzett tapasztalatokat a következő leszállóegység tervezésénél hasznosítják majd, az InSight pedig további szeizmológiai és meteorológiai megfigyeléseket végez.


Egy finom üzenet a hatóságoknak

Itt a járványügyi hírlevelünk.


Karácsony Gergely több figyelmet kér a hajléktalanoknak

A főpolgármester kiemelten utasította az illetékes fővárosi cégeket az otthontalanok védelme érdekében.


Újabb orvosi szenzáció: kettős váll- és karátültetést végeztek Franciaországban

Az új végtagokat egy 48 éves izlandi férfi kapta, aki 26 évesen balesetben – nagyfeszültségű távvezetékre esve – veszítette el karjait.


Bizalmatlansági indítványt adtak be a szlovén kormány ellen

Az ellenzék szerint a kabinet nem képes megbirkózni a koronavírus-járvánnyal.


Évente 900 millió műanyagtöredéket szűrnek ki a Földközi-tengerből

A tengeri fűmezők számos feladatot látnak el az óceáni ökoszisztémában: kulcsszerepet játszanak a vízminőség javításában.


Nyomtatásban is megjelent a Media1


Fellázadtak az olasz vendéglátósok

Nem bírják ugyanis tovább, ezért ma kinyitnak, mintegy ötvenezren.


Romlik a járványhelyzet Spanyolországban

Kasztília és Leónban szombattól két héten át négynél többen nem lehetnek az összejöveteleken.


Olaszországban már több mint egymillióan oltakoztak

Az oltások jelentős többségét egészségügyi dolgozók kapták meg.


Megúszhatja a lebontást Wichmann Tamás egykori kocsmája

Az épület még áll.


Holokausztozva kételkedett a vírusban – kitörölték a német show zsűritagját

Még csak most kezdődött 2021, de ennél németebb történet nehezen lehet majd idén: miután kételkedését fejezte ki a vírussal kapcsolatban, ráadásul még a holokausztot is fölemlegette, távozott a Deutschland sucht den Superstar zsűrijéből, Dieter Bohlen mellől Michael Wendler slágerénekes. A show-nak viszont folytatódnia kell – így Wendlert kiblőrözve, elnémítva, kisípolva adják le most a felvett adásokat. Cancel culture, precízen német módra.


Madárinfluenza Kerekegyházán: több közepes gazdaság sorsa még kérdéses

Az ország egyik legtöbb tojást előállító településén leöltek százezer tyúkot, de sok gazda még a hatóság döntésére vár. View on euronews


Kínában egyelőre csak 59 éves korig adják azt a vakcinát, amivel Orbán a 60 feletti krónikus magyar betegeket oltatná be

Ma jelentették be a kínai sajtóban, hogy legalább hat hónapig biztosan véd a Sinopharm vakcinája, de az elsőként beoltott tesztalany 8 hónap után is védett. De azt nem tudják, hogy idősek esetében is hatásos-e.


Panaszt nyújtott be a lúgos orvos, áldozata az ítélet óta terápiára jár

Az egykori kórházigazgató azt kifogásolja, hogy a per alatt változott a büntetőeljárási törvény.


Kétezer éves gyermeksírra leltek Franciaországban

A régészek elmondták: a halott mellé helyezett tárgyak igazán kivételesek mind mennyiségében, mind minőségében.


A tetthelyen felejtett kutyája buktatta le a betörőt

A gazdi nyomára vezette a rendőrséget, a rabló beismerte a tettét.


Ausztriában is kimutatták a brit mutáns koronavírust

Amíg nem csitul a járvány, marad a szigor.


Új buszpályaudvart adtak át Dorogon

A 360 járatot kiszolgáló létesítménnyel intermodális közlekedési csomópont jött létre, közvetlen vasúti átszállással.


Letartóztatásban marad a férfi, aki azzal fenyegetőzött, hogy szilveszterkor lerohanja a Parlamentet

Az ügyészség szerint fennáll a bűnismétlés veszélye.


Romániában elkezdődött az oltási kampány második szakasza

A második szakasz jogosultjai közül az elsők között kapta meg a védőoltást Klaus Iohannis román elnök.


Egy londoni hotelben szállásolnák el a lábadozó koronavírusos betegeket, hogy felszabaduljanak a kórházi ágyak

Ha működik a módszer, több szálloda csatlakozhat.


Kásler Miklós a Hunyadi-film szereplőválogatásán is rajta tartja a szemét

A Pozsonyi csata óta nagyon ráérzett a producerkedésre.


Már válogatják a szereplőket a Hunyadi-filmhez

Kásler Miklós történelmi jelentőségűnek tartja a filmet, amelyben Magyarország Európa védőbástyája a muszlim támadásokkal szemben.


Kétszázezerbe is fájhat, ha fürdik a XV. kerületi szökőkútban

Év elejétől szigorította a szabálysértési előírásokat az önkormányzat.


Fareed Zakaria: nagy változások előtt áll a világ

A veterán külpolitikai szakújságíró, Fareed Zakaria volt az Euronews és az Arab Strategy Forum közös műsora, az Agenda Middle East első adásának vendége. View on euronews


Mi lesz a következő világjárvány?

Az Egészségügyi Világszervezet évente felállítja azoknak a betegségeknek a rangsorát, amelyek világjárvánnyá válhatnak.


Keresik a lamantin meggyalázóját, 25 ezer dollár a jutalom

A színész-pankrátort felbosszantotta az állatkínzás.


Romániában már az idősek beoltásánál tartanak

A második szakaszban a 65 év fölöttiek, a krónikus betegek és a kulcsfontosságú ágazatokban dolgozók kaphatják meg a vakcinát. Ebbe a csoportba tartozik Klaus Iohannis román elnök is, akit az elsők között oltottak be.


Kevesen próbálnak menekülti státust szerezni hazánkban

A Schengeni Egyezmény jogot ad nekünk az uniós határvédelemre, a belső jogszabályok pedig a magyar határ védelmére – reagált a Mandinernek Völner Pál államtitkár a Helsinki Bizottság újabb brüsszeli mószerolására. Információink szerint a tranzitzónák tavaly májusi felszámolása óta 26-an adtak le szándéknyilatkozatot menekülti státus megszerzése érdekében a külképviseleteken.


A hóval borított északkeleti részeken -15 fok is lehet

De a Dunántúlon is havazgat.


Az is kaphat vakcinát, aki nem regisztrált?

A központi ügyfélszolgálat most arról tájékoztatott, hogy nem szükséges az oltakozáshoz előre jelentkezni, korábban nem erről volt szó.


Hétfőtől szigorítják a belépést Nagy-Britanniában

Minden beutazónak tíznapos karanténba kell vonulnia, ha nem tud öt napnál frissebb koronavírus-tesztet felmutatni.


Jakab Ferenc: rémhír, hogy a vakcinát kapkodva állították elő

A pécsi virológus hangsúlyozza: az RNS-, illetve a módosított RNS-technológia régi és komoly tudományos előzményekre támaszkodik.


Tanáccsal fékezné a technológiai óriásokat a lengyel kormány

Olyan változásokon dolgozik az igazságügyi minisztérium, amelyekkel felül lehet bírálni a közösségi média üzemeltetőinek korlátozó döntéseit.


Az EU mindent megtesz az oltási program végrehajtásáért

A portugál elnökség fő feladatának tartja a járvány elleni küzdelmet és a szociális szempontok figyelembe vételét a gazdaság helyreállításában.


A Parlament szilveszteri lerohanásával fenyegetőzött, három évet is kaphat

A büntetett előéletű hajléktalan többször állt pszichiátriai kezelés alatt.


Egy 9 hónapos csecsemő is meghalt a győri horrorbalesetben

Négyen haltak meg a szörnyű tragédiában.


Címlaplány lett az SZFE hallgatója

A National Geographic az elmúlt év legfontosabb pillanatairól állított össze fotósorozatot.


Kis Grófo még nem érzi késznek magát, hogy dalt írjon édesapjáról

Grófo elvesztése óriási csapás a család számára.