Trending:


Szentkirályi Alexandra pár óra alatt összeszedte az induláshoz szükséges aláírásokat

A főpolgármester-jelöltek közül elsőként.


Forgalomkorlátozások lesznek Budapesten szombaton egy tömegrendezvény miatt

Rengeteg fővárosi utcát érint az időszakos lezárás.


Rapport Richárd megkapta a román állampolgárságot

A sakknagymester még 2022-ben döntött az országváltás mellett.


Moszkva: Irán nem akar eszkalációt

Szergej Lavrov orosz külügyminiszter számolt be a fejleményekről.


Meghalt az a férfi, aki felgyújtotta magát a Trump-pert tárgyaló bíróság épülete előtt New Yorkban

A 37 éves Maxwell Azzarello lelocsolta magát valamilyen folyadékkal, vélhetően benzinnel, majd röpcédulákat szórt a magasba, mielőtt felgyújtotta magát.


Éljen a kínai és a magyar közmédia megbonthatatlan barátsága!

A kínai elvtársaktól tanulunk, de ők is tanulnak tőlünk.


Hét év börtön jár Oroszországban kannabiszos gumicukorért

Mindössze hat kis mackó volt nála.


A politikusok eddig csak készültek, most jön a java, ez vár Magyarországra

Kampányindító nagyelemzés az Indexen.


Karácsonyék millióiból kampányolhatnak a civil bőrbe bújt zuglói szocik

Indulhat az úgynevezett Patakparti Piknik.


Donáth Anna és Soproni Tamás vezetik a Momentum fővárosi listáját

A párt pénteken a programját is bemutatta.


Novák Katalin háromfős titkárságot igényelt

A volt köztársasági elnök a Kossuth térre jár majd be dolgozni.


Gyurcsányozva és orbánozva fogott kezet egymással Magyar Péter és Szentkirályi Alexandra

Hidvéghi Balázs azonban visszautasította a gesztust.


Drágább lesz a tankolás a szankciók miatt

Ha tovább tart a háború, az üzemanyagárak óhatatlanul emelkedni fognak.


Botrány a Velencei Biennálén: a polgármester őszinte volt, a miniszternek kellett tüzet oltania

Mindenki meglepődött a jeleneten.


„Örülünk Magyar Péternek, de nyilván nekünk is vannak kételyeink”

A közelgő választásokról, az elvesztett hegyvidéki előválasztásról és Magyar Péterről is kérdeztük a Momentum politikusait a párt programbemutatóján.


Végleg leállt a kitermelés Európa legnagyobb gázmezőjén

A fúrások az elmúlt évtizedekben több mint 1600 földrengést okoztak a hollandiai Groningen környékén, ezért a gázmezőt végleg bezárták. Az eddigi üzemeltető Shell és ExxonMobil kártérítést követel a holland hatóságoktól.


Szijjártó Péter ismét egyeztetett a kárpátaljai magyarság helyzetéről

Még mindig messze a cél.


Megszólalt a polgármester, akinek a városában nemkívánatos személy lett Koltai Róbert

Szerinte politikai lejárató kampány célpontja lett.


Lovasi András igazi csemegével készül meglepni rajongóit

Pécs Budapestre költözik.


Nem lehet miniszterelnök Zoran Milanovic horvát államfő

Nem lehet miniszterelnök-jelölt vagy kormányfő a horvát elnök, Zoran Milanovic, aki úgy vett részt a választási kampányban, hogy nem mondott le államfői tisztségéről - döntött a horvát alkotmánybíróság pénteken. View on euronews


Szabad Európa: Sorcserével támad a Fidesz, mindenkit lecserélhet Orbán Viktor Budapesten

Az eddigi fővárosi frakcióvezető is lemaradhat a húszas listáról a megújulás miatt.


Áttörést hozhat a meggyilkolt kétéves szerb kislány ügyében az új vizsgálat

Megszólaltak Danka szülei is.


Újabb polgármesterjelölteket gyilkoltak meg Mexikóban

Ezzel tizenhétre emelkedett a választások előtt meggyilkolt jelöltek száma.


Komoly szócsata alakult ki a gyulai polgármester és Magyar Péter között

A Tisza párt alelnöke visszavágott.


Elérhető a Fidesz Választási Manifesztuma

A dokumentum tartalmát Orbán Viktor ismertette.


A felszólalása miatt kirúgott lelkész vitatja Orbán Viktor kijelentését

A miniszterelnök korábban azt mondta: Magyarországon bárki mondhat bármit.


A magyar mozi legnagyobb alakjait díjazzák

Megvan, kik a Magyar Mozgókép Fesztivál idei életműdíjasai.


Független polgármesterjelöltet támogat a Jobbik Hódmezővásárhelyen

Márki-Zay Péternek ő a másik kihívója a Fidesz jelöltje mellett.


Ezt nem láttuk jönni – komoly harc folyik a hulladékért az egyik legfontosabb iparágban

Olyan kulcsfontosságú ágazatokat érint, mint az autógyártás vagy az építőipar.


Tippek a szuper sziklakert kialakításához

Kis kertünk építése és gondozása épp olyan fontos feladat, mint házunk belső részének tisztántartása és otthonossá tétele. Kinti életterünket nemcsak színpompás virágokkal, formabontó zöld ötletekkel és csodás sövényekkel varázsolhatjuk széppé, hanem ha van rá lehetőségünk, építhetünk egy sziklakertet, ami bár nem kevés munka, de a végeredmény önmagáért beszél.


Az alsóváros alsó részén intim kapcsolatba kerül fülünkkel a Kisbolt

A Gorg & Benzol pofátlan profizmusa.


Óriási mázlija volt: az alvilág bankára majdnem nincstelenné tett Medveczky Ilonát

Medveczky Ilona majdnem elvesztette mindenét, amikor Kisbandi, az „ alvilág bankára” becsapta, de a bírósági eljárás végül megmentette őt a teljes anyagi csődtől.


Hivatalosan is megnyitott a 60. Velencei Biennálé

A világ egyik leghíresebb művészeti kiállítását is beárnyékolják a világban dúló fegyveres konfliktusok.


Éhségsztrájkba kezdhetett a börtönben Hegyi-Karabah korábbi vezetője

Az Azerbajdzsánban bebörtönzött örmény politikai foglyok szabadon engedését követeli.


Szőnyeg alá söpörhetik a Balog Zoltán eltávolítását célzó egyházi eljárást?

Több verzió is lehetséges még az ügyben.


Egy hegyet is indítanának az izlandi elnökválasztáson

Izland ma élő lakosságának a fele szemtanúja lesz annak, ahogy 2050-re a 700 ezer éves gleccser elolvad.


Nemzetközi elismerést gyűjtött be a Kalocsa–Paks Duna-híd építési projektje

Neves szaklap tette címlapjára.


Dadogni kezdett, de kicsit sem bánja

Nem mondja végig a dolgokat, inkább megtöri őket.


Csúnya és még büdös is? Így számolj le a poloskákkal!

Legtöbben csak büdös bogárként emlegetjük a mezei poloskákat, de azt már kevesebben tudják, hogy hazánkban alapvetően két fajt különböztetünk meg, a zöld vándorpoloskát és az ázsiai márványos poloskát. Az emberre egyik sem ártalmas, de kinézetük miatt nem túl jó a marketingjük, sőt, még igen bűzös váladékot is kiengednek magukból. Hogyan tarthatod őket távol az otthonodtól? Adunk pár tippet hozzá!


Sarki fény ragyogott péntek este az ország felett

Helyenként még szabad szemmel is látható volt.


Miért tart több mint 140 évig, hogy megépüljön Spanyolország legnagyobb temploma?

A katolikusok számára nem idegen a grandiózus és csodálatos építészet. A katolicizmus székhelye Vatikánban ad otthont a Szent Péter-bazilikának, a világ legnagyobb templomának. A spanyolországi Barcelona közepén azonban egy tornyosuló építészeti csoda található, amely több mint 140 év után is befejezetlen: a Sagrada Família. Az építkezésért felelős szervezet bejelentette, hogy az építkezés 2026-ra végre elkészül. De vajon tényleg ez lesz a vége? Miért tartott ilyen sokáig ennek a lenyűgöző emlékműnek a felépítése?


Hamarosan elkezdhetik építeni a katasztrófavédelmi központot az Orczy-kertben

Hiába a tiltakozás.


Halálos baleset történt Bács-Kiskun vármegyében

Két gépjármű ütközött.


Az elvonások káros hatásait a saját bőrükön érzik

Cinikus kijelentések, súlyos állítások.


Itt egy új dal Kim Dzsongunról, eléggé szürreálisra sikerült

A dalban az is elhangzik, hogy az ő vezetése alatt fényesebb jövő vár a népre.


Csepeli György: Előrehozott advent

Magyar Péter olyan játszmába kezdett, amelynek vesztesei kevesen, nyertesei sokan lesznek.


Megvan a Tisza Párt EP-listaszavazásának végeredménye, bejött a papírforma

A szimpatizánsok szavaztak, bejött a papírforma.


Rossz hírt kapott a Momentum, alig akad szavazójuk Budapesten

Még a Kétfarkú Kutyapárt is megelőzte őket.


Perintfalvi Rita pert nyert az Origo ellen is

Rövid időn belül ez már a negyedik kormánypárti lap, amelyről bíróság mondta ki, hogy hazugságokat állított Perintfalvi Rita teológusról. „Szóval megvan a negyedik sajtóperem eredménye is, s mivel az Origo online portál is veszített velem szemben elsőfokon, így az összes per sikeresen lefutott. Így most már hivatalos és nekem papírom van róla, mégp...


Az amerikai újjobboldal saját kölykeit falná fel Ukrajna miatt

Néhányan a választások előtt fél évvel buktatnák meg az egyik legfontosabb politikusukat.