Hírek

Trending:


Felgyújtotta magát egy férfi Donald Trump bírósági tárgyalása közben

A mentők a helyszínre siettek.


Most Ön is dönthet, hogyan szavazzon az EP-ben a magyarügyben Ujhelyi István

Az utolsó plenáris ülésen is a magyar jogállamiság lesz a téma.


Miért tart több mint 140 évig, hogy megépüljön Spanyolország legnagyobb temploma?

A katolikusok számára nem idegen a grandiózus és csodálatos építészet. A katolicizmus székhelye Vatikánban ad otthont a Szent Péter-bazilikának, a világ legnagyobb templomának. A spanyolországi Barcelona közepén azonban egy tornyosuló építészeti csoda található, amely több mint 140 év után is befejezetlen: a Sagrada Família. Az építkezésért felelős szervezet bejelentette, hogy az építkezés 2026-ra végre elkészül. De vajon tényleg ez lesz a vége? Miért tartott ilyen sokáig ennek a lenyűgöző emlékműnek a felépítése?


Oroszország elvesztette első stratégiai bombázóját a saját területe felett

A hírt az orosz Védelmi Minisztérium is megerősítette. Moszkva balesetként jelzi az esetet, miközben az ukrán vezérkar a saját akciójának nevezi. View on euronews


State of the Union: az emberek hatékony vezetőt akarnak, akkor is, ha nem demokratikus

A State of the Unionban ezen a héten is Stefan Grobe számít a figyelmükre. Az adásban számos szélsőséges fejleményről is beszámolunk. View on euronews


Szentkirályi Alexandra Karácsony Gergelynek: Bezzeg amikor Gyurcsányékkal kell jópofizni, nem ilyen hallgatag

Több kérdést is feltett a főpolgármester-jelölt.


Kilencen meghaltak, köztük gyerekek is egy orosz légicsapásban

Két orosz rakéta is eltalálta az ukrajnai Dnyipropetrovszk középső részét.


Korrupt boncmestereket találtak Budapesten

Eltilthatják őket a hivatásuktól.


Orbán Viktor fogadta a svájci elnököt

Viola Amherd bemutatta a júniusi békekonferenciával kapcsolatos elképzeléseit.


Hét nepálit keres a rendőrség a ferihegyi cserbenhagyásos gázolás után

A BRFK-nak sikerült azonosítania valamennyi lehetséges érintettet.


Donáth Anna és Soproni Tamás vezetik a Momentum fővárosi listáját

A párt pénteken a programját is bemutatta.


Nemzetközi elismerést gyűjtött be a Kalocsa–Paks Duna-híd építési projektje

Neves szaklap tette címlapjára.


Érthetetlen manőver Hajdúszoboszlónál, kis híján frontális karambol lett belőle

Az esetről felvétel is készült.


Pécsen füst nélküli termékek új gyártóközpontja jön létre

A 60 milliárd forintos beruházás nyomán 450 új munkahely születhet.


Indul a hivatalos választási kampány, az ellenzéknek nem sok lehetősége lesz

Szombattól a választópolgárok már ajánlásokat is tehetnek a képviselőjelöltekre, listákra. View on euronews


Szijjártó Péter ismét egyeztetett a kárpátaljai magyarság helyzetéről

Még mindig messze a cél.


IDEA Intézet: A folyamatok a kormányoldal és az ellenzéki pártok népszerűségét is kikezdték

Megérkezett a legújabb kutatás.


Megvan a Tisza Párt EP-listaszavazásának végeredménye, bejött a papírforma

A szimpatizánsok szavaztak, bejött a papírforma.


Csúcstechnológiás lövész páncélosokkal gyakorlatoznak a katonák Hódmezővásárhelyen

A Magyar Honvédség "Embert a vasra" felhívással tavaly toborzóprogramot hirdetett. Elsősorban a fiatalokat próbálták megszólítani. View on euronews


Lázár János keményen nekiment Márki-Zay Péternek

Botka Lászlót és Karácsony Gergelyt ellenpéldaként említette a legutóbbi interjúban a miniszter.


Az alsóváros alsó részén intim kapcsolatba kerül fülünkkel a Kisbolt

A Gorg & Benzol pofátlan profizmusa.


Lavrov szerint Zelenszkijjel értelmetlen tárgyalni

Az Ukrajna elleni intenzív orosz támadások jelzik, hogy Moszkva folytatja a háborút.


Hét év börtön jár Oroszországban kannabiszos gumicukorért

Mindössze hat kis mackó volt nála.


A nagyajatollah születésnapján kapta Irán az izraeli sallert

Szakértők bíznak benne, hogy Teherán ezúttal viszonválasz nélkül hagyja az akciót.


Szombaton forgalomkorlátozás lesz Budapesten

Kerékpáros felvonulás miatt szakaszos és időszakos lezárásokra kell készülni.


Reisz András: A pokoli dubaji felhőszakadást a természet és az emberi erő közösen okozhatta

Meteorológusok szerint nem valószínű, hogy megpiszkálták volna a felhőket.


Írország történetének legsúlyosabb tűzvészében született ítélet

A tragédia bekövetkeztében számos tényező közrejátszott.


Újabb információt adott ki a rendőrség a Louis Vuitton kifosztóiról

A hétfőn elfogott személyeket letartóztatták, de vélhetően még vannak társaik.


A politikusok eddig csak készültek, most jön a java, ez vár Magyarországra

Kampányindító nagyelemzés az Indexen.


Vasárnap alaposan kipucolják Budapestet

Egy hét múlva is megismétlik a műveletet.


Nem lehet miniszterelnök Zoran Milanovic horvát államfő

Nem lehet miniszterelnök-jelölt vagy kormányfő a horvát elnök, Zoran Milanovic, aki úgy vett részt a választási kampányban, hogy nem mondott le államfői tisztségéről - döntött a horvát alkotmánybíróság pénteken. View on euronews


Újabb országban okoztak áradást a heves esőzések, többen meghaltak

Nagy területen pusztított el termőföldeket is az árvíz.


Baleset miatt több kilométeres a torlódás az M7-es autópályán

A balesetben két személyautó ütközött Székesfehérvár közelében.


Éljen a kínai és a magyar közmédia megbonthatatlan barátsága!

A kínai elvtársaktól tanulunk, de ők is tanulnak tőlünk.


Az elvonások káros hatásait a saját bőrükön érzik

Cinikus kijelentések, súlyos állítások.


Itt egy új dal Kim Dzsongunról, eléggé szürreálisra sikerült

A dalban az is elhangzik, hogy az ő vezetése alatt fényesebb jövő vár a népre.


Karsai Dániel: Ha engedélyezett lenne az eutanázia, akkor sem élnék vele

Az alkotmányjogász a kórházi tapasztalatairól is beszélt.


Kizuhant egy kisgyermek egy emeletes ház ablakából Csepelen

Büntetőeljárás indult az ügyben.


Komoly szócsata alakult ki a gyulai polgármester és Magyar Péter között

A Tisza párt alelnöke visszavágott.


Magyar Posta: Ha kell háborúban is helytállunk

Nagy Márton letette az asztalra elvárását.


Moszkva: Irán nem akar eszkalációt

Szergej Lavrov orosz külügyminiszter számolt be a fejleményekről.


Úgy összeveszett egy pár a balatoni nyaralás alatt, hogy a férfit a rendőrök vitték el

Sátorvassal verte a terhes nőt.


Emberi Parainfluenza Vírusok: Figyelmeztető Jelek, Amelyekre Oda Kell Figyelni

Összefoglalás A felső vagy alsó légutak fertőzése, amelyet négy különböző víruscsoport okoz. A tünetek a vírustól függően változnak. Tünetek Ha új, súlyos vagy tartós tüneteket észlel, forduljon egy egészségügyi szolgáltatóhoz. Bár a tünetek a HPV vírus típusától függően változnak, a leggyakoribb tünetek: A felső légúti megbetegedések tünetei a köv...


Megszólalt a polgármester, akinek a városában nemkívánatos személy lett Koltai Róbert

Szerinte politikai lejárató kampány célpontja lett.


Újabb kemény válasz érkezett az Izrael elleni iráni csapásra

Közösen lépett az amerikai és a brit kormány, átfogó intézkedésekre készülnek.


Az óceán legszebb lényei

A világ óceánjai a tengeri élőlények millióival alkotnak egy egységet. Néhány ezek közül állatok közül a Föld legszebbjei közé tartozik. Ám még víz alá merülve is, többnyire szem elől tévesztjük legtöbbjüket. Ritkán van alkalmunk megcsodálni őket. Kattints, és fedezd fel a mélység legszebb lakóit.


Éhségsztrájkba kezdhetett a börtönben Hegyi-Karabah korábbi vezetője

Az Azerbajdzsánban bebörtönzött örmény politikai foglyok szabadon engedését követeli.


Egy hegyet is indítanának az izlandi elnökválasztáson

Izland ma élő lakosságának a fele szemtanúja lesz annak, ahogy 2050-re a 700 ezer éves gleccser elolvad.


Politico: Nemcsak Ukrajna, de Európa is sötétségbe borulhat

Az orosz elnök a teljes ukrán energiahálózatot meg akarja semmisíteni.


Novák Katalin háromfős titkárságot igényelt

A volt köztársasági elnök a Kossuth térre jár majd be dolgozni.