Hírek

Műkő égtájak és magyar fölény: a Szabadság téri irredenta szoborcsoport története

Most száz éve, január 16-án avatták fel a Szabadság téren az irredenta szoborcsoportot. Bajcsi Ildikót, a Clio Intézet történészével a revíziós propagandáról, az „elnyomott tótság” érdekében felszólaló magyar hangokról, a Károlyit és Horthyt egy táborba soroló szlovák történetírásról és a szlovák „traumairigységről” kérdeztük.


Nyár végén, ősz elején olthatják be Szlovákiában azokat, akik nem tartoznak az elsődleges csoportokba

Néhány hete még húsvét környékére ígérték ezt.


Ausztrália megregulázná a Google-t és a Facebookot

Egy készülő törvény értelmében fizetniük kellene a felhasznált tartalomért. A techóriások ellenkampányba és blokkolásba kezdtek.


Büntetést ígér a minisztérium azoknak, akik soron kívül jutnak oltáshoz

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma szerint ezzel veszélyeztetik a védekezést.


Visszavonhatja a kikötőpályázatot a Bahart

Witzmann Mihály fideszes országgyűlési képviselő inkább újragondolná a hasznosítást.


Panaszt nyújtott be a lúgos orvos, áldozata az ítélet óta terápiára jár

Az egykori kórházigazgató azt kifogásolja, hogy a per alatt változott a büntetőeljárási törvény.


Vencsellei István, a Hortobágy krónikása és a kultúra őrzője


Húszéves a Wikipédia

A digitális kor első számú tudástárát köszöntjük.


Márciustól bevezetik a vakcinaútlevelet a légitársaságok


Hétvégén több mint háromezren kapnak oltást az idősotthonokban

A 150-nél nagyobb létszámú intézményekben már megkapták a vakcinát a bentlakók és a dolgozók, most jönnek a százfősnél nagyobb otthonok.


A békekötés már nem lehetséges


Az Egyesült Királyságban még nem sokat érezni a brexit hatásaiból


Gyász és hullarablás


Kétszázezerbe is fájhat, ha fürdik a XV. kerületi szökőkútban

Év elejétől szigorította a szabálysértési előírásokat az önkormányzat.


Nem éri meg a fuvarozóknak Nagy-Britanniába szállítani

Hosszú órákig tartó várakozásra kényszerülnek a fuvarozók, ha ki akarnak jutni Nagy-Britanniából a brexit utáni extra vámáru-nyilatkozatok miatt. View on euronews


Műemléki védettséget kap a Márványmenyasszony és a Wichmann

A Miniszterelnökség eljárást indít, addig tilos bontani az épületeket.


Újabb orvosi szenzáció: kettős váll- és karátültetést végeztek Franciaországban

Az új végtagokat egy 48 éves izlandi férfi kapta, aki 26 évesen balesetben – nagyfeszültségű távvezetékre esve – veszítette el karjait.


Óriások és halhatatlanok: a szokatlan katonai alakulatok történelme

A hadtörténelem fura alakulatai: a berserkerektől, a rettegett törpékig.


Gyűlnek a tapasztalatok az orosz és kínai vakcináról is

Körültekintően, de Brüsszelnél gyorsabban szerezne be vakcinát Magyarország.


Néhány óra alatt közel félmillióan regisztráltak oltásra Lengyelországban

Március végéig mintegy 2,3 millió embert terveznek beoltani.


Baltával támadt a mentőautóra

Kórházba vitték, majd őrizetbe vették a mátraverebélyi férfit.


Biden százmillió oltást ígér az első száz napban

Az új elnök beiktatása után felgyorsítaná a koronavírus elleni küzdelmet.


A hermelin az év emlőse

Nagy rejtőzködő, nyáron és télen is a természet színeihez alkalmazkodik bundájával.


A látszat által elfedett valódi változások a relativitáselméletben

Képzeljünk el egy űrhajót, ami nagy sebességgel elhalad a Föld mellett. Ha az űrhajó épp ekkor bocsát ki egy vörös impulzust, azt a földi megfigyelő kéknek látja, viszont a Földről indított vörös fény az űrhajóban már nem látható szabad szemmel, mert átcsúszik az infravörös tartományba. Ha viszont a Földről kék fényt indítunk, az az űrhajóban már vörösnek látszik. Mi a magyarázat?


Kivégezték a sorozatgyilkost Indianában

Tizenhárom embert végeztek ki a távozó amerikai elnök vezetése alatt szövetségi ítélet alapján, erre 120 éve nem volt példa.


Ne lepődjön meg, ha mínusz 15 fokot mutat a hőmérő

Többfelé hétvégén is kitart a havazás, napközben egy fokig is melegedhet a levegő.


Lenullázhatják a félévet az SZFE-n, de az önköltséges hallgatóknak fizetni kell

Egy kiszivárgott terv szerint a diákok nem kapnának kreditet az őszi félévért.


Több mint kétméteresek lehettek a cápák és a ráják közös ősei

Az asteracanthusok a dinoszauruszokkal egy időben haltak ki.


Gyűrődések

Megkezdte működését az Országos Múzeumi Restaurálási és Raktározási Központ Angyalföldön, a 2006-ban bezárt Szabolcs utcai kórház helyén. A decemberi átadást követően nem túlzás kijelenteni, hogy jelen pillanatban Magyarország rendelkezik Európa egyik legkorszerűbb műtárgyvédelmi centrumával.


Már válogatják a szereplőket a Hunyadi-filmhez

Kásler Miklós történelmi jelentőségűnek tartja a filmet, amelyben Magyarország Európa védőbástyája a muszlim támadásokkal szemben.


Úszás a zsírban


Bizalmatlansági indítványt adtak be a szlovén kormány ellen

Az ellenzék szerint a kabinet nem képes megbirkózni a koronavírus-járvánnyal.


Oroszország is kilép a Nyitott Égboltból

A bizalmat erősíteni hivatott szerződésből novemberben az Egyesült Államok lépett ki. View on euronews


Holokausztozva kételkedett a vírusban – kitörölték a német show zsűritagját

Még csak most kezdődött 2021, de ennél németebb történet nehezen lehet majd idén: miután kételkedését fejezte ki a vírussal kapcsolatban, ráadásul még a holokausztot is fölemlegette, távozott a Deutschland sucht den Superstar zsűrijéből, Dieter Bohlen mellől Michael Wendler slágerénekes. A show-nak viszont folytatódnia kell – így Wendlert kiblőrözve, elnémítva, kisípolva adják le most a felvett adásokat. Cancel culture, precízen német módra.


Hétfőtől szigorítják a belépést Nagy-Britanniában

Minden beutazónak tíznapos karanténba kell vonulnia, ha nem tud öt napnál frissebb koronavírus-tesztet felmutatni.


Két és fél ezer amerikai katona maradt Afganisztánban

Az ügyvivő védelmi miniszter szerint elegendő ekkora haderő.


600 millió forintba kerül Joe Biden beköltözése a Fehér Házba

A korábbi elnökök is sokat költöttek. Trump például golfszimulátorra, Nixon pedig bowlingpályára.


Romlik a járványhelyzet Spanyolországban

Kasztília és Leónban szombattól két héten át négynél többen nem lehetnek az összejöveteleken.


Német nőktől csaltak ki milliókat Kárász Róbert fotóival

Az ATV műsorvezetője feljelentést tesz.


Újabb gyanúsítottja van a salgótarjáni emberölésnek

A nyomozók egy ötvenéves nőt is gyanúsítanak az 51 éves hajléktalan megölésével.


Koronavírus: 87 új áldozatot jelentettek

Ilyen is van: minden adat kedvezőbb az egy nappal korábbinál. De a brit mutáció felboríthat mindent.


Miniszterelnökség: Tilos hozzányúlni a Wichmann kocsma és a Márványmenyasszony épületeihez

Műemléki védettségi eljárást indítanak, gyorsított ütemben. Addig nem lehet bontani.


Több mint kétmillió dollárt ér a legelső Batman képregény példánya

Ugyanez a képregény 1940-ben még tíz centbe került.


A Hír TV-s Velkovics Vilmos is az SZFE új tanárai között lehet

Vidnyánszkyék véletlenül körbeküldthették az új tanárok listáját. Orbán Viktor egykori videósa is rajta van.


Gdansk I. – Az örök kincskereső

Szombat reggelenként olvasható a lapunk online felületén Bayer Zsolt Lengyelországról szóló 20 részes sorozata. Ebben a szerző saját megfogalmazása szerint leírja mindazt, amit tud Lengyelországról, a lengyel históriáról, a lengyelek lelkéről. Nem is azért, hogy nekik segítsen, ők talán nem is szorulnak segítségre. Talán inkább azért, hogy önmagunkat is megsegítse most, a lengyelek példájával.


Zárfésűs betörőpárost fogtak

Több mint tízmillió forint értékben vittek el értéktárgyakat.


Idén a szakképzés lehet a befutó

Nincs már hátra sok idő, hogy továbbtanulásukról döntsenek a nyolcadikosok: jövő hét végén itt a központi felvételi, a megfelelő középiskola kiválasztására pedig egy bő hónapjuk van a fiataloknak. Idén ismét a gimnázium és a szakmatanulás előnyeit ötvöző technikumi képzés lehet a legnépszerűbb, ami egyszerre csábít fix havi ösztöndíjjal és érettségi bizonyítvánnyal, sőt bizonyos esetekben még egyetemi kreditekkel is.


Szerbiába már a hétvégén érkezik egymillió adag a Sinopharm vakcinájából

Vasárnap vagy hétfőn el is kezdhetik használni.


A házelnök kongresszusi tagok ellen is vádat emelne a Capitolium ostroma miatt

Eddig hetven vádemelés történt a zavargások miatt, de valószínűleg ez a szám több százra fog emelkedni.


Trump halálra ítéli a veszélyeztetett baglyokat?

Utolsó intézkedései között védett élőhelyeket szüntetnek meg.