Trending:


„Örülünk Magyar Péternek, de nyilván nekünk is vannak kételyeink”

A közelgő választásokról, az elvesztett hegyvidéki előválasztásról és Magyar Péterről is kérdeztük a Momentum politikusait a párt programbemutatóján.


Itt egy új dal Kim Dzsongunról, eléggé szürreálisra sikerült

A dalban az is elhangzik, hogy az ő vezetése alatt fényesebb jövő vár a népre.


Tippek a szuper sziklakert kialakításához

Kis kertünk építése és gondozása épp olyan fontos feladat, mint házunk belső részének tisztántartása és otthonossá tétele. Kinti életterünket nemcsak színpompás virágokkal, formabontó zöld ötletekkel és csodás sövényekkel varázsolhatjuk széppé, hanem ha van rá lehetőségünk, építhetünk egy sziklakertet, ami bár nem kevés munka, de a végeredmény önmagáért beszél.


Dadogni kezdett, de kicsit sem bánja

Nem mondja végig a dolgokat, inkább megtöri őket.


Elérhető a Fidesz Választási Manifesztuma

A dokumentum tartalmát Orbán Viktor ismertette.


Hamarosan elkezdhetik építeni a katasztrófavédelmi központot az Orczy-kertben

Hiába a tiltakozás.


Rapport Richárd már hivatalosan is román állampolgár

A nagymester 2022 óta sakkozik román színekben.


A politikusok eddig csak készültek, most jön a java, ez vár Magyarországra

Kampányindító nagyelemzés az Indexen.


A magyar mozi legnagyobb alakjait díjazzák

Megvan, kik a Magyar Mozgókép Fesztivál idei életműdíjasai.


Komoly szócsata alakult ki a gyulai polgármester és Magyar Péter között

A Tisza párt alelnöke visszavágott.


Meghalt a férfi, aki felgyújtotta magát a Trump ügyét tárgyaló bíróság épülete előtt

Floridából érkezett New Yorkba, családja nem tudta, hova utazott.


Írország történetének legsúlyosabb tűzvészében született ítélet

A tragédia bekövetkeztében számos tényező közrejátszott.


Trumpnak fontos "Ukrajna túlélése", de sürgeti Európát is, hogy adjon több pénzt

Miközben a jelek szerint a képviselőház mégiscsak megszavazza az Ukrajnának szánt 60 milliárd dolláros katonai segélycsomagot, a volt elnök is látványosan eltér eddigi elzárkózó álláspontjától. View on euronews


Átfestik a vadonatúj, védett falakat, rá sem fogunk ismerni

Reggelre minden eltűnik.


Megvan a Tisza Párt EP-listaszavazásának végeredménye, bejött a papírforma

A szimpatizánsok szavaztak, bejött a papírforma.


Független polgármesterjelöltet támogat a Jobbik Hódmezővásárhelyen

Márki-Zay Péternek ő a másik kihívója a Fidesz jelöltje mellett.


Perintfalvi Rita pert nyert az Origo ellen is

Rövid időn belül ez már a negyedik kormánypárti lap, amelyről bíróság mondta ki, hogy hazugságokat állított Perintfalvi Rita teológusról. „Szóval megvan a negyedik sajtóperem eredménye is, s mivel az Origo online portál is veszített velem szemben elsőfokon, így az összes per sikeresen lefutott. Így most már hivatalos és nekem papírom van róla, mégp...


Megvan a 20 ezer, Magyar Péter pártja elsőként gyűjtötte össze az aláírásokat az EP-választásra

A Tisza Párt tovább folytatja a gyűjtést Budapesten és vidéken is.


Éhségsztrájkba kezdhetett a börtönben Hegyi-Karabah korábbi vezetője

Az Azerbajdzsánban bebörtönzött örmény politikai foglyok szabadon engedését követeli.


A felszólalása miatt kirúgott lelkész vitatja Orbán Viktor kijelentését

A miniszterelnök korábban azt mondta: Magyarországon bárki mondhat bármit.


Hivatalosan is megnyitott a 60. Velencei Biennálé

A világ egyik leghíresebb művészeti kiállítását is beárnyékolják a világban dúló fegyveres konfliktusok.


Nagy Márton elárulta, hogy mi a terve a magyar gazdasággal

Szerinte a nemzeti bajnokaink számának el kell érnie a negyvenet.


Csepeli György: Előrehozott advent

Magyar Péter olyan játszmába kezdett, amelynek vesztesei kevesen, nyertesei sokan lesznek.


Egy hegyet is indítanának az izlandi elnökválasztáson

Izland ma élő lakosságának a fele szemtanúja lesz annak, ahogy 2050-re a 700 ezer éves gleccser elolvad.


Magyar Posta: Ha kell háborúban is helytállunk

Nagy Márton letette az asztalra elvárását.


Karácsonyék millióiból kampányolhatnak a civil bőrbe bújt zuglói szocik

Indulhat az úgynevezett Patakparti Piknik.


Novák Katalin háromfős titkárságot igényelt

A volt köztársasági elnök a Kossuth térre jár majd be dolgozni.


Nem lehet miniszterelnök Zoran Milanovic horvát államfő

Nem lehet miniszterelnök-jelölt vagy kormányfő a horvát elnök, Zoran Milanovic, aki úgy vett részt a választási kampányban, hogy nem mondott le államfői tisztségéről - döntött a horvát alkotmánybíróság pénteken.


A videó bemutatja, hogyan néz ki belülről egy T-80 páncélos gyártóüzem

Az Orosz Föderáció védelmi minisztere, a hadsereg tábornoka, Szergej Szojgu hivatalos látogatást tett az Omszktanszmás nevű üzemben, Omszk városában. A hidegháború idején az üzemet főként a T-80-as páncélozott járművek gyártásával hívták fel a Nyugaton.


Az alsóváros alsó részén intim kapcsolatba kerül fülünkkel a Kisbolt

A Gorg & Benzol pofátlan profizmusa.


Hét év börtön jár Oroszországban kannabiszos gumicukorért

Mindössze hat kis mackó volt nála.


Megszólalt a polgármester, akinek a városában nemkívánatos személy lett Koltai Róbert

Szerinte politikai lejárató kampány célpontja lett.


A nagyajatollah születésnapján kapta Irán az izraeli sallert

Szakértők bíznak benne, hogy Teherán ezúttal viszonválasz nélkül hagyja az akciót.


Forgalomkorlátozások lesznek Budapesten szombaton egy tömegrendezvény miatt

Rengeteg fővárosi utcát érint az időszakos lezárás.


Szijjártó Péter ismét egyeztetett a kárpátaljai magyarság helyzetéről

Még mindig messze a cél.


Indul a hivatalos választási kampány, az ellenzéknek nem sok lehetősége lesz

Április 20-a szombattól a választópolgárok már ajánlásokat is tehetnek a képviselőjelöltekre, listákra. View on euronews


Emberi Parainfluenza Vírusok: Figyelmeztető Jelek, Amelyekre Oda Kell Figyelni

Összefoglalás A felső vagy alsó légutak fertőzése, amelyet négy különböző víruscsoport okoz. A tünetek a vírustól függően változnak. Tünetek Ha új, súlyos vagy tartós tüneteket észlel, forduljon egy egészségügyi szolgáltatóhoz. Bár a tünetek a HPV vírus típusától függően változnak, a leggyakoribb tünetek: A felső légúti megbetegedések tünetei a köv...


Nemzetközi elismerést gyűjtött be a Kalocsa–Paks Duna-híd építési projektje

Neves szaklap tette címlapjára.


Rossz hírt kapott a Momentum, alig akad szavazójuk Budapesten

Még a Kétfarkú Kutyapárt is megelőzte őket.


Az elvonások káros hatásait a saját bőrükön érzik

Cinikus kijelentések, súlyos állítások.


Deutsch Tamás elmondta, mikor ülne le vitázni Magyar Péterrel

A kormánypártok EP-listavezetője szerint felfrissítik az európai parlamenti listájukat.


Miért tart több mint 140 évig, hogy megépüljön Spanyolország legnagyobb temploma?

A katolikusok számára nem idegen a grandiózus és csodálatos építészet. A katolicizmus székhelye Vatikánban ad otthont a Szent Péter-bazilikának, a világ legnagyobb templomának. A spanyolországi Barcelona közepén azonban egy tornyosuló építészeti csoda található, amely több mint 140 év után is befejezetlen: a Sagrada Família. Az építkezésért felelős szervezet bejelentette, hogy az építkezés 2026-ra végre elkészül. De vajon tényleg ez lesz a vége? Miért tartott ilyen sokáig ennek a lenyűgöző emlékműnek a felépítése?


A listavezetés ellenére Donáth Annának esze ágában sincs beülni a Fővárosi Közgyűlésbe

A Momentum elnöke szerint az egysége fejezi ki az, hogy mindkét lista élén ő áll.


Újabb polgármesterjelölteket gyilkoltak meg Mexikóban

Ezzel tizenhétre emelkedett a választások előtt meggyilkolt jelöltek száma.


Halálos baleset történt Bács-Kiskun vármegyében

Két gépjármű ütközött.


Szabad Európa: Sorcserével támad a Fidesz, mindenkit lecserélhet Orbán Viktor Budapesten

Az eddigi fővárosi frakcióvezető is lemaradhat a húszas listáról a megújulás miatt.


Lovasi András igazi csemegével készül meglepni rajongóit

Pécs Budapestre költözik.


Moszkva: Irán nem akar eszkalációt

Szergej Lavrov orosz külügyminiszter számolt be a fejleményekről.


Sarki fény ragyogott péntek este az ország felett

Helyenként még szabad szemmel is látható volt.


Drágább lesz a tankolás a szankciók miatt

Ha tovább tart a háború, az üzemanyagárak óhatatlanul emelkedni fognak.