MAGYARORSZáG TöBB PONTJáN IS RENGETT A FöLD KEDD ESTE

Az első becslések szerint 5-ös magnitúdójú földrengés keletkezett Romániában, Aradtól 12 kilométerre június 6-án, helyi idő szerint 19.26 perckor. A földmozgás hatásait Magyarország több pontján is érezni lehetett – közölte az ELKH FI Kövesligethy Radó Szeizmológiai Obszervatórium.

„Obszervatóriumunkba Békéscsabáról, Gyuláról, Kisdombegyházról, Szegedről, Kecskemétről, Budapestről érkeztek bejelentések, vélhetően nagyon széles körben érezte a lakosság. Károkról egyelőre nem érkezett jelentés” – írták.

Kedd este hosszú másodperceken át rengett a föld Erdélyben. Kolozsváron nagyon erősen érződött a rengés, amelyet még a Szilágyságban is érzékeltek – jelentette a Maszol.

Az Android Earthquake Alerts System alapján a földrengés epicentruma Aradtól 17 kilométerre volt, a rengés pedig 5-ös erősségű volt. Románia mellett Magyarországon, Horvátországban és Szerbiában is érződött.

Az Országos Földtani Intézet tájékoztatás alapján a Richter-skála szerinti 5,2-es erősségű volt a rengés.

Kedd hajnalban Horvátországban, Eszék közelében, a magyar határtól tíz kilométerre történt földrengés. A földmozgás 3,3-as erősségű volt, elképzelhető, hogy a földmozgást a határ magyarországi oldalán is érzékelhették.

2023-06-06T18:35:02Z dg43tfdfdgfd