RENDőRöK HALLGATTáK KI GáLVöLGYI JáNOS HOZZáTARTOZóIT

Miután nagy médiavisszhangot kapott Gálvölgyi János ügye, a rendőrség hivatalból eljárást indított. A neves színművész rokonait már ki is hallgatták a nyomozók.

Gálvölgyi János Kossuth-díjas színművész május 10-én, szerdán lett rosszul, légzési nehézségekkel küzdött, és miután a családja egy órát várt a mentők kiérkezésére, végül ők vitték kórházba, ahol lélegeztetőgépre került. A család közlése szerint az ismert művész állapota súlyos, de stabil volt.

Az ügyben vizsgálat is indult, amely megállapította, hogy hibázott a mentésirányító. Pintér Sándor belügyminiszter szintén vizsgálatot indított az ügyben.

A rendőrség is nyomoz

„A BRFK hivatalból rendelt el nyomozást foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen, gyanúsítotti kihallgatás nem történt” – közölte a Naphire.hu érdeklődésére a rendőrség kedden.

A lap úgy értesült, hogy a színész rokonait viszont már kihallgatták az ügyben. A hírt Gálvölgyi János egyik lánya is megerősítette.

„Beidéztek minket és kihallgattak” – mondta a Naphire.hu-nak Gálvölgyi Dorka, aki nem mondhatott többet, hiszen a nyomozás még zajlik.

Az RTL Fókusz című műsorban testvére, Eszter elejtette, őt egy hadnagy kereste telefonon a rendőrségtől az üggyel összefüggésben.

Erről az egész mentős dologról egy árva hangot nem tudok mondani, hiszen én csak benne voltam egy szituációban, mint egy rossz statiszta, akinek nincs szerepe

– fogalmazott Gálvölgyi János a Fókusznak adott interjúban.

Az azonnali ellátásra szorulókhoz országszerte átlagosan az esetek 78 százalékában értek ki tizenöt percen belül a mentők, de az úgynevezett P2-be sorolt segélykérőknek már csak alig valamivel több mint a feléhez – írta meg a Népszava az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) Pintér Sándor belügyminiszternek készített jelentése alapján.

Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat szóvivője szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményében kiemelte: „a Népszava cikke valótlanul állította, hogy a mentőknél »mind a P1-be, mind a P2-be sorolás azonnal ellátandó feladatot jelöl«, vagyis egyformán sürgős, és ezzel azt a hamis látszatot keltette, hogy az életveszélyes esetekhez a hívások alig egynegyedében ér ki a mentő 15 perc alatt Magyarországon”.

A valóság az, hogy a P1 és P2 rövidítések nem az ellátáshoz szükséges mentőegység szintjét, hanem sürgősségi szinteket jelölnek. A P1 sürgősségi szintű esetek jelentik a közvetlen életveszélyt, ahol azonnali mentőriasztásra van szükség, ilyenkor a mentésirányító a mentőegység szintjétől függetlenül a legközelebbi mentőegységet riasztja, és folyamatos telefonkapcsolatban segíti a bejelentőt a mentő megérkezéséig. Erre példa lehet gyermekgázolás, karambol, újraélesztés, szívinfarktus, légúti elzáródás, eszméletlen állapot, erős vérzés, tűzeset, robbanás sérültje, megindult szülés. Az ilyen esetekben a mentők jelenleg átlagosan 9,32 perc alatt érkeznek a helyszínre Magyarországon. A P2 sürgősségi szintű eseteknél nincs közvetlen életveszély, így nem indokolt az azonnali mentőriasztás. Erre példa lehet egy enyhébb rosszullét életveszélyre utaló tünetek nélkül, csonttörés gyanúja stabil általános állapottal, sebzés komoly vérzés nélkül vagy órák, napok óta fennálló panaszok hirtelen állapotváltozás nélkül. Az ilyen esetekben a mentők átlagosan 20,6 perc alatt érkeznek helyszínre az ország területén. Ugyancsak valótlan állítás, hogy „egyre több orvos és mentőtiszt hiányzik, ez azt eredményezi, hogy nem lehet a sürgős esetekhez elég rohamkocsit küldeni” A valóság ezzel szemben az, hogy az orvos, mentőtiszt álláshelyek száma az Országos Mentőszolgálatnál 898, az orvos, mentőtiszt munkakörökben jelenleg foglalkoztatottak száma az Országos Mentőszolgálatnál 951, vagyis a betöltöttség 105,9 százalékos – írja a közlemény.

2023-06-06T15:38:08Z dg43tfdfdgfd